Szélmalom

A magyar lángos újraértelmezése egy lengyel gasztrofesztiválon

2017. december 01. - P. Molnár Petra

langos_lengyel_modra.jpg

 

Elsőre talán nagyzoló kifejezésnek tűnhet a büfés kocsik találkozóját gasztronómiai eseménynek titulálni, de a Budapesten street food (utcai ételek) néven ismertté váló fesztivál típus, mégiscsak ebbe a kategóriába tartozik. A lengyelországi Tychyben ebben az évben már másodjára rendeztek food truck fesztivált, de ezúttal Halloween alkalmából sorakoztak egymás mellett a különböző nemzetek népszerű ételeit áruló büfés autók. Tychy régi sörgyárának épülete, az üres hangárok, és a sok helyen omladozó épület árnyékában kifejezetten horrorfilmbe illő atmoszféra uralkodott, így tökéletes választás volt egy halloween-i esemény megrendezésére.

Lengyelországban három magyar étel vált népszerűvé. ‘Gulas’ néven már a történelmi idők óta ismerik a magyar marhapörköltet, amelyet itt hagyományosan krumplipalacsintával tálalnak. A kürtöskalács és a lángos viszont az utóbbi időkben kezd közkedveltté válni a lengyelek körében is. A kürtöskaláccsal elsősorban karácsonyi vásárokon találkozhat az ember például Krakkóban, Katowicében és Tychyben is. De magyar lángost – bevallom – személy szerint csak a hétvégén megrendezett halloween-i food truck fesztiválon láttam először. S mivel minden magyar vonatkozású dologra felkapom a fejem, így nem tudtam elmenni a ‘Yummi Langosz’ büfé kocsija mellett úgy, hogy ne próbáljam ki a lengyel módra elkészített népszerű magyar strandételt.

Nem volt egyszerű a választás, mert a hagyományos sajtos-tejfölös lángos mellé olyan kombinációkat is felvettek kínálatukba, melyekkel Magyarországon még sosem találkoztam. A feltétek a legjobb pizzériák ajánlatát idézték. A sajtos-tejfölös-rukkolás-szárított paradicsomos lángos és a feta sajtos-olívás-fokhagymás lángos között vacilláltam sokáig. Végül az utóbbira esett a választásom, melyet nem is bántam meg, mert az ízek tökéletesen harmonizáltak a lángos tésztájával.

Igazán nem lenne ellenemre, ha Magyarországon is találkozhatnék a szalámis-bazsalikomos vagy akár a paprikás-rukkolás változatokkal, viszont a banános-csokoládés összeállítás vagy a hawaii pizzára emlékeztető ananászos változat még engem is meghökkentett picit. Bár, ha legközelebb is összefutok a ‘Yummi langosz’ kocsijával, az utóbbit is kipróbálom majd.

Az élményt mindenképpen köszönöm a Yummi Langosz-nak, már csak azért is, mert jól esik külföldön találkozni a magyar kultúra bármilyen fajtájával, különösen akkor, ha ilyen különleges módon gondolják tovább a hagyományainkat. Ha Te is szeretnél velük találkozni egy lengyel látogatás alkalmával, a képre kattintva tudod nyomon követni merre is jár éppen a magyar ízeket reklámozó büfés kocsi:

yummi_langosz.jpg

 

Ez az írásom korábban már megjelent az elegjoanya.com oldalon is:

eleg_jo_anya_1.png

A bejegyzés trackback címe:

https://szelmalom.blog.hu/api/trackback/id/tr3813409111

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.